Megérkezel Sarudra, az 50 éves Tisza-tó partjára, egy 3 csillagos apartmanba. Fogadó ajándékkal várunk, a hűtőben ásványvíz és kellemesen hűvös szobák várják, hogy elfoglaljátok a közel 100 nm-es házat. (Ha házikedvenced is veled utazik, ő is saját ágyban alhat.)
Érkezés után azonnal felfedezheted a táj szépségeit, ehhez igénybe veheted a vendégház kerékpárjait. Ha fáradtan érkezel vissza, vacsorát rendelhetsz partnereinknél, ahol rendelésed kedvezménnyel kapod.
Ha gyerekkel érkezel, az apartman gyereksarok szolgáltatásai között találtok társasjátékokat, színezőket, mesekönyveket ameddig a vacsorára vártok. Ha szeretnétek, a kerti grillen is elkészíthetitek a vacsorát, így a tűz pattogása mellett tudjàtok végig hallgatni a tóparton lakó békàk esti koncertjét.
Reggel ellátogathattok a Mancsos Pancsolóba, ahol kedvencetek is hűsölhet, a strandoláshoz pedig nyugodtan elvihetitek az apartman strandjátékait.
Ebédelni szintén kedvezményesen tudtok, ha a WatAir vendégeiként érkeztek partner éttermünkbe.
Délután, ha gondoljátok a szállás légkondicionált mikrobuszával a sofőr elvisz benneteket Egerbe egy jó borkóstolóra és mire visszaértek, a vacsorátok is megérkezik. Evés közben tudtok tv-t nézni, használhatjátok a szélessávú internetet, hiszen a ház teljes területén a WatAir Wi-Fi-je kering.
Következő nap legyen a kényelemé! Pattanjatok fel a WatAir robogóira és irány a tó felfedezése.
Este pedig a romantikáé a főszerep: a teraszon vár benneteket a fűtött jakuzzi. Pihenésképpen egy pohár pezsgővel a kezetekben a kertben található hintaágyból nézhetitek a csillagokat.
Ha kíváncsiak vagytok a tóra, amit előző nap megkerültetek, akkor a WatAir hajói közül választhattok.
Vitorlás vagy motorcsónak?
A választás a Tiétek, egy 27 lábas minden kényelemmel felszerelt vitotlás vagy egy 6 méter hosszú motorcsónak rendelkezésetekre áll képzett kapitánnyal. De ha magányra vágytok, az sem probléma. A vendégház kajakja a Tiétek. Ragadjatok evezőt és járjátok be a nádszigeteket összekötő csatornákat.
A nyaralás vége felé, már gyorsabban szalad az idő, a sok látnivaló pedig még rátok vár. Közben még be kell fejeznetek az előző napi csocsó partit, esetleg vacsora mellett még dartsozhattok is.
Gyorsabban tudjátok megnézni a látnivalókat, ha a WatAir Smartját használjátok. Kicsi, gyors, kényelmes, nincs parkolási probléma és keveset fogyaszt. Tudtok ennél jobbat?
Búcsúzásnál pedig a vendégháznál egyedi kézműves ajándéktárgyakat is vásárolhattok, de az biztos, hogy erre a nyaralásra sokáig jó érzéssel fogtok visszaemlékezni.
Ezeken kívül még számtalan más meglepetés is vár Rátok, ha elmerültök a WatAir világában.
Ha felkeltettük érdeklődésedet, keress minket bátran!
Várunk Sarudon, a WatAir világában!